Drága Jama! Nyugodj békében!

Ma eljutottam odáig, hogy kezdem érteni mit jelent az a kifejezés, hogy feneketlen bendő.

A gyerekszoba kifestése vasárnap pár óra alatt megvolt, köszönhetően, hogy a családban vagyon szakember, mi magunk biztosan több napot elszüttyögtünk volna azzal az egy helységgel is. A hozzáértő családtag mellé pedig kifogtunk egy gyönyörű, napsütéses időjárást 14-15 fokkal. Szóval szépen ki tudott száradni a fal. Ezek után következett késő délután a minket jobban érintő pakolás, az összes bútor máshova került, ki kellett alakítanunk egy hálószobát, a nappali - dolgozószoba - étkező egy részéből, azaz a régi nappalinkból. Szerencsére nem lett zsúfolt, jól kitaláltuk előre a dolgokat. Persze lesz mit megszokni, például hogy hogyan jutok el az éjszaka közepén a sötétben egyik pontból a másikba, meg hogy reggelente hogyan főzök kávét anélkül, hogy felébresztem az Emberemet. De majd belejövünk. Már így pár nap után kezdem megszeretni, megszokni az új környezetünket. Bármennyire is elsirattam a régi hálószobánkat. Amikor minden nehéz bútor a helyén volt, és a segítségünktől is elbúcsúztunk, álltam a régi/új szoba közepén, körülöttem babakocsi, lapra szerelt gyerekágy, kanapé, játékok, Bogyóka holmik, szétnéztem és potyogtak a könnyeim. Kicsit újra elöntött a "vége az életünknek" érzés, de persze emellett boldog is voltam, mert láttam magam előtt, ahogyan a Kishölgy itt rohangál, cseperedik körülöttünk, ebben az alapvetően boldog és szép környezetben, amit próbálunk neki előteremteni.

Bogyóka ma 32. hetes, és most már kétszer is láthattuk a saját szemünkkel, hogy kislány. A múlt heti sikertelen videózási kísérlet után ma nem volt semmi szégyenlősség, megmutatta magát, láttuk a kis arcocskáját, a kezeit, a keresztbe tett lábait, a pocakját. Annyira helyes az álla, és a szája, teljesen elérzékenyül az ember, ahogyan nézi a videót, és hallgatja a szívhangot. A méretek a következőek: BPD 83 mm, súlybecslés: 2070 g. Minden ép, szabályos, zárt, normális. A mocorgások nagyon intenzívek, de még mindig teljesen elviselhetőek. A doktorom szerint most nagyon sokat nőtt a baba, de minden rendben van. A szervezetem szerencsére nagyon jól reagál a változásokra, egyelőre semmi komolyabb tünetem nincsen. Persze lassulok, estére jobban elfáradok, simán elszundítok a kanapén munka után, aztán éjszaka sokszor felébredek. Cipőt kötni nem egyszerű, és persze fürödni sem, egyre kisebb adagokat tudok enni, bár sokszor nagyon éhes vagyok. Ja, és a borotválkozás egy kész rémálommal felér. Olyan tipikus kismama nyűgjeim vannak szerintem. Nagyon várom az elkövetkező időszakot, most festünk a hétvégén, már csak két hetet dolgozok, aztán babaszobát rendezünk, vasalok, kimosom a még ki nem mosott dolgokat, bekészítem a bőröndömet, olvasok, aztán itt a karácsony, majd az utolsó januári hónap.

Csak, hogy a teljes november meglegyen. A legutóbbi bejegyzés óta főztük: Chilis bab, zellerkrémleves, halászlé, csirkés tortilla, gombapöri.

Költségek:
- Chilis bab (0,5 kg darált marhahús, 1 vörösbab konzerv, 1 darabolt paradicsom konzerv, szalonna, hagyma, fokhagyma): 1.000 Ft
- Zellerkrémleves (1,3 kg zeller, tejszín, hagyma, fokhagyma): 600 Ft
- Halászlé (1 kg ponty fej és csont, 0,8 kg ponty szelet, hagyma): 1.300 Ft
- Csirkés tortilla (fél csirkemell, friss zöldségek, 4 tortilla): 900 Ft
- Gombapöri (1 kg laska, hagyma, saját lecsó): 600 Ft
- Nokedli (2 tojásból): 150 Ft
Összesen: 4.550 Ft
November összesen: 22.200 Ft

Ha menüzünk novemberben, akkor az esetünkben 2 x 22 menü, ami 44 x 700-800 Ft azaz összesen 30.800-35.200 Ft-ot költöttünk volna csak ebédre. Voltak a hónapban nagyon olcsó, és eléggé drága kaják is, lehet még ennél sokkal kevesebbet is költeni, ha akarunk. Mi most néha dőzsöltünk egy kicsit. Főleg a sütinél:) És persze maradt még a hétre, december első napjaira, a fentiekből bőséggel.

Sült krumpli

Mi nem nagyon szeretjük a vastagra vágott sült krumplit, így körülbelül 8 x 8 mm-esre szoktam szeletelni. Ezen kívül a kockázott és a vékony karikára vágott formát kedveljük még. Az Actifry-ba burgonyából nagyjából egy kiló fér egyszerre, fontos, hogy a keverőlapát a helyén legyen, és hogy csak a vonalig pakoljuk meg a készüléket. Miután ezzel megvagyunk jöhet az olaj. A leírások egy mérőkanálnyit javasolnak. Ez lehet bármilyen sütésre alkalmas olaj. Én, mivel az olívaolaj ízét sütve egyáltalán nem szeretem, még csak sima napraforgó olajat, és egy ízesített magyaros variációt próbáltunk. A tapasztalatok a következőek:
- Tényleg kell az olaj, mert bár anélkül is meg lehet sütni, de olaj nélkül nem lesz ropogós.
- Érdemes az olajat fűszerezni és nem a burgonyát, mert akkor biztosan egyenletesen szétáradnak az ízek.
- Törekedni kell arra, hogy egyforma méretűre daraboljuk a zöldséget, mert nyilván akkor sül egyenletesen. Persze ez kézzel nem kivitelezhető minden esetben, így előfordulnak olyan darabok, amelyek kicsit jobban megsülnek. Én kifejezetten erre szoktam mozdulni:)
- Néha előfordul, hogy a keverőlapát miatt a peremre felkerül egy-egy darab, de nem kell tőle megijedni, egy pillanatra ki kell kapcsolni, és fakanállal visszasegíteni az edénybe a krumplit. Aztán mehet tovább a sütés.
- Hasábburgonya: 30-35 perc
- Kockázott burgonya: 40-45 perc

Azóta főztük/vettük: káposztás tészta, csirkeaprólék leves, rántott csirkecomb, hurka-kolbász krumplipürével, csalamádé, kelkáposzta főzelék, fasírozott, sült krumpli és virsli, paprikás krumpli...
Költségvetés:
- Káposztás tészta (1,2 kg káposzta, 250 g fodros kocka) 160 Ft
- Csirkeaprólék leves (1 farhát, 2 szárny, 4 zúza, 4 láb, zöldségek): 500 Ft
- Rántottságok (4 alsó, 2 felső comb, gomba, panír): 600 Ft
- Hurka-kolbász 1.530 Ft
- Krumplipüré (1,5 kg krumpli, tej, vaj): 150 Ft
- Csalamádé (0,75 kg piaci): 360 Ft
- Sült krumpli (1 kg): 20 Ft
- Sült virsli (2 pár): 230 Ft
- Kelkáposzta főzelék (1 fej káposzta, pár szem krumpli): 150 Ft
- Fasírt (0,5 kg darált lapocka, fűszerek, szikkadt kenyér, tej): 600 Ft
- Paprikás krumpli (1,5 kg krumpli, hagyma, lecsó, kolbász): 200 Ft
Mindösszesen: 4.500 Ft
November hónap összesen: 17.650 Ft

Egész hétvégén aktívkodtunk Pasival, úgy tűnik rajta is rajta van a fészekrakó-láz. Egy egész nagy zsák szelektív hulladékot összeszedtünk, több régi dobozt átnéztünk (régi garancia papírok, régi hardveres dobozok, évek alatt felgyülemlett felesleges kacatok), a beépített előszobaszekrényben végre kitaláltuk a végleges helyét a kamrának, leselejteztem rengeteg már régen kinőtt, vagy javíthatatlan ruhát, aztán üres lett egy nagyobb méretű komód, amibe így bekerülhettek a már kimosott gyerekruhák és gyermekápolási kellékek. Természetesen a mai nap emellett a főzésről is szólt, szerdáig el vagyunk látva bőségesen kajával. Akkor szabin leszek, délelőtt megyek a védőnőhöz, majd miután délután Apukája is hazaér, elmegyünk levideóztatni Bogyókát egy 4D-s ultrahang keretében. Talán aznap elintézzük még a nagy dm-es bevásárlást (óriási már a lista), és még festéket is kell vennünk hétvégéig. A munkahelyemen már csak 5 hetet dolgozok, ami várva-várt pillanat és furcsa érzés is egyben. Először is már nagyon várom azt a bizonyos utolsó otthon töltött hónapot, amikor csinosítgatom a lakást, a gyerekszobát, olvasok, pici ruhákat mosok-vasalok, és megpróbálok felkészülni a felkészülhetetlenre. Másrészről nagyon hiányozni fog az eddigi életem, a munkám, a kollégák, még esküszöm némelyik ügyfél is, biztos vagyok benne, lesz elérzékenyülés, arról nem is beszélve, hogy ott lesz a karácsony is a sarkunkban. Az új évvel pedig jön egy új fejezet, amit nagyon várok már.

Barackos-joghurtos sütemény

Hozzávalók:
- babapiskóta (kb fél zacskó)
- barackbefőtt (vagy konzerv)
- barack joghurt 450 ml (1 nagy doboz)
- hulala 200 ml (növányi alapú tejszínhab)
- habfixáló 10 g (1 zacskó)
- zselatin fix 20 g (1 zacskó)

Elkészítés:
Egy edény aljára babapiskótákat teszünk, ezt érdemes egy pillanatra tejbe mártani előtte, mert így biztosan megpuhul majd a hűtőben. Ezután egy edényben felverjük a habot valami konyhai robotgép, vagy kézi mixer segítségével, ebbe kerül a habfixáló, nem lehet elrontani. Egy másik tálban kikeverjük a joghurtot, beledolgozzuk a zselatin fixet (ezt nem kell melegíteni), szintén lehet robotgéppel dolgozni. A két krémet összekeverjük. A barackbefőtt egy részét apróra daraboljuk, szórunk belőle a babapiskótára, erre ráöntjük a krémet, majd a gyümölcs másik felét, a szebb darabokat, a tetejére tesszük díszítésnek. Mindenféle idény-gyümölcsöt lehet használni, és a joghurton is tudunk ízlésünk szerint variálni. Nyáron rendszeresen bogyós gyümölcsökből szoktam összedobni. Mivel mi a gyümölcsök ízét szeretjük érezni, ezért cukrot egyáltalán nem használok az elkészítésnél. Az elkészítés után egy éjszakára hűtőbe tesszük.

Havi főzési összesítésünk folytatása. Mivel a múlt hét vége felé jutottunk el a csülkös bableves megfőzéséhez, a héten többször is tudtunk ebédelni belőle. Azóta készült: rántott hús sült krumplival, tyúkpörkölt nokedlival, brassói, thai tészta, barackos-joghurtos süti. Jövő heti terveink még elég képlékenyek, de biztosan lesz főzelék, tésztaétel, és ahogyan az emberemet ismerem nyilván valami pörkölt-féle is.

Számokban:
- Rántott hús: (80 dkg sertés comb): 850 Ft
- Sült krumpli (1 kg krumpli még bolti áron): 50 Ft
- Tyúkpörkölt (kilós tyúk, saját lecsó): 500 Ft
- Nokedli (2 tojásból): 150 Ft
- Brassói (0,5 kg sertés comb, 1 kg krumpli a kamrából): 600 Ft
- Thai tészta (fél csirkemell, zöldségek, spagetti): 500 Ft
- Barackos-joghurtos süti (recept itt): 1.200 Ft
Összesen: 3.850 Ft
Az egész eddigi hónapot tekintve: 13.150 Ft

Az Actifry tényleg egy csodakütyü, nagyon kellett már az amerikai-konyhás lakásunkba. Nincs olajszag a lakásban, és valóban egészséges, finom ételek készülhetnek benne, egyértelműen megérte! Nem véletlenül nézegettük Pasival évek óta. Arról nem is beszélve, hogy időközben megérkezett a télire vásárolt krumplink, hagymánk, ami azt jelenti, hogy innentől 20 Ft / kg-os áron esszük a burgonyát. És ez nagyon nem mindegy!

Úgy másfél hete kénytelenek voltunk kipróbálni az új fülhőmérőnket, de szerencsére már semmi gond, mindketten jobban vagyunk az Emberrel. Először ő kezdte, egyik pillanatról a másikra, estére elég magas láz, hidegrázás, fejfájás, taknyosság. Beletömtem kisebb könyörgések árán egy Calciumot, egy C-vitamint, majd egy órára rá egy lázcsillapítót. Persze külön helységben aludtunk, vigyázva, nehogy én is elkapjam. Másnapra szinte semmi baja, talán már csak egy kis gyengeség. Lázzal járó betegség leküzdése nagyjából 24 óra alatt. Én nem voltam ennyire rosszul, viszont nem is ráztam le magamról olyan rövid idő alatt. Egy hétig volt hőemelkedésem, de szerencsére nem ment fel 37,8 fölé, és a dokimmal konzultálva, minimális gyógyszer fogyasztása mellett azért én is túljutottam rajta. Vitaminnal, sok folyadékkal, citrommal, fokhagymás pirítóssal. Hiába vigyáz az ember (ha lehet még jobban ilyenkor), moshatok én állandóan kezet, alaposan felöltözhetek, sajnos nem mindig sikerül elkerülni a bacilusokat. A fülhőmérőt viszont tényleg kipróbáltuk, sokat használtuk, és nagyon bevált, mindenkinek jó szívvel ajánlom.

Hála a Metro pontgyűjtő akciójának, és egy nagyon jólelkű barátunknak a pontokért, végre mi is Tefal Actifry tulajdonosok lettünk. Évekkel ezelőtt kinéztük magunknak ezt a remek készüléket, viszont még mindig negyven körül árulják, így nyilván halogattuk. Ezt most nem lehetett kihagyni, pontokkal együtt huszonhatezer, főleg, hogy Pasi titokban összespórolta a rávalót.
Szombaton megvettük, hazavittük, izgatottan kicsomagoltuk, elöblítettük, és már pucoltam is a krumplit. Valami hihetetlen jó kütyü. A közel egy kiló krumplit nagyjából másfél evőkanál olajban megsüti, az egész harminc percet vesz igénybe, egyáltalán nincs olajszag a lakásban, és baromi finom a végeredmény. Este kipróbáltuk a rántott sertésszeletet is, egy adagban négy szelet husi fért el benne, szintén harminc perc kellett neki félidőben forgatással, a végeredmény ropogós bunda, friss, omlós husi. Csak annyi a titka, hogy meg kell kenni olajjal a panírját. Ehhez mindenki a szilikon ecsetet ajánlja, de nekem még a régi hagyományos kenő tollam van, és tökéletesen bevált az is. Ha lesz új tapasztalat, fotóval dokumentálunk és jönnek a receptek.

Az hétvégi előkészületekhez az is hozzátartozik, hogy jó előre ki kell gondolni, és megfőzni a heti menünket. Az első rövidebb munkahétre zöldborsólevest készítettem (Pasim nagy kedvence), amit szépen kiporcióztunk három-négy adagra. Második félének két napig marhapörköltet ettünk nokedlival, céklával, majd zöldséges rizseshúst és lecsós babot.
Ezen a héten maradék erőlevest ettünk hétfőn, másodiknak pedig az alábbi opciókból lehet(ett) választani: marhapörkölt (maradék a múlt hétről, még mindig isteni íze van!), körmöspacal (ez egyedül az uramat érinti), hentestokány rizzsel, kelkáposzta főzelék sült hússal vagy pörkölttel, sült hús krumplipürével, savanyúsággal. És volt némi pizzamaradvány is.
Mi már évek óta otthon eszünk, vagy legalábbis megfőzzük az ebédünket előre, szóval többéves tapasztalatból mondom tízezreket lehet spórolni havi szinten, ha az ember nem jár el menüzni. És ehhez még a jóllakottságról sem kell lemondani. Most persze dobozolni kell, meg cipekedni, de még így is megéri! Ezekből bőséggel jut vacsorára is, Pasim meg nem bírná ki, akkor is főzne valamit, ha menüznénk valahol. Ismerem :)

Lássuk a számokat (csak alapanyagok, energia fogyasztás nélkül):
- Zöldborsóleves (friss gyökérzöldségekből és általam még nyáron eltett fagyasztott zöldborsóból) 300 Ft
- Marhapörkölt (1,5 kg marha nyak és marha lábszár vegyesen) 2.200 Ft
- Nokedli (3 tojásból) 200 Ft
- Cékla (konzerv) 200 Ft
- Rizses hús (0,5 kg sertéshúsból) 800 Ft
- Lecsós bab (babkonzervből, és saját lecsóból) 500 Ft
- Erőleves (szégyen, de kockából készült) 100 Ft
- Körmös pacal (1 kg fagyasztott pacalból, 1 nagyobb körömből) 1.200 Ft
- Hentestokány (0,6 kg sertéshúsból, saját füstölt áru felhasználásával) 1.000 Ft
- Kelkáposzta főzelék (fél káposzta, 3 szem krumpli) 100 Ft
- Sült hús (1 kg sertés tarja) 1.000 Ft
- Krumplipüré (1,5 kg krumpli, tej, teavaj) 200 Ft
- Csülkös bableves (1 kg füstölt csülök, fagyasztott bab, zöldségek) 1.500 Ft - ez még nincs megfőzve, de meg van véve hozzá minden
Mindösszesen: 9.300 Ft

Mi ennyiből hoztuk ki két hét főtt ételeit, és ebből bőven jutott ebédre, vacsorára is. (Két heti menü két fő részére, ami persze csak ebédet jelent: 14-16.000 Ft) Ja, és a legfontosabb, árammal főzünk, a számítógép állandóan megy a lakásban, és legalább egy tv is, és ennek ellenére a havi áramfogyasztásunk 7.000 Ft körül mozog. Szóval ne mondja nekem senki, hogy sokba kerül otthon főzni.

Tegnap a kis bájos, angyali hangján, életében először felhívott telefonon a két és féléves unokahúgom. Szépen bemutatkozott, majd elkezdett mesélni, valami eszméletlen aranyos volt. Sajnos nem minden szavát értettem, így kértem az Anyukáját, aki elmesélte, hogy már fél órája játékból engem hívogat, és addig nem hagyta békén, amíg valóban fel nem tárcsáztak. Istenem, meg kell zabálni! :)

Lehet, hogy az is közrejátszik, hogy hajnali három óta fent vagyok, de borzasztóan bosszant, hogy nem hallom a megszokott rádiót, a másik szobából átszűrődő halálosan idegesítő zene miatt.

Azt hiszem, Bogyóka két napja Chuck Norris féle pörgő-forgó rúgásokat gyakorol...

Már második napja az új helyre jövünk dolgozni. Túléltük a költözést, a legfontosabb dolgok a helyükön, a számítógépek, a hálózat működik, a nagy gépeink üzemképesek. Megkezdődött a nagytakarítás, bár amíg dobozokból élünk, nem lehet normálisan még felmosni sem. A konyha nagyjából már funkcionál, tudunk kaját melegíteni, kávét, teát főzni, bár asztal még nincs, így mindenki úgy oldja meg, ahogy tudja az étkezéseket:)
A hosszabb séta miatt előrelátóan kell minden reggel elindulni, ezt még meg kell szoknunk Pasival. Nincs már délben otthon ebéd, egy kicsit hiányzik is, be kell vallanom. Reggel 6-kor szeretnék kelni, de az óraátállítás miatt a régi 6-kor, azaz 5-kor ébredek. Netezek, rejtvényt fejtek, vagy olvasok egy órát, majd hatkor összepakolom a konyhát, elkészítem a szendvicseinket, bedobozolom az ebédet. Ezután tusolás, fürdőszobai teendők következnek, és egy kis házimunka (hajtogatás, vasalás), ha jut rá idő. A munkahelyre 15 perc alatt oda lehet érni gyalog, mondjuk ez most az én állapotomban inkább 20 perc, szóval legkésőbb 07:20-07:30-kor indulás. Szép az új hely, több szempontból is ránk fér a változatosság. Amint teljesen belakjuk majd, egy nagyon barátságos, tágas, világos és otthonos munkahelyben lesz részünk.

12 hét van hátra a kiírt időpontig, és bármennyire is kezdek újra mindenen aggódni, a doki azért valamennyire megnyugtatott, a mai vizsgálaton is mindent rendben talált. Minden normálisan fejlődik, teljesen megfelelő a súlyom, egyelőre 6 és fél kiló plusznál járok, nincs vizesedés, nagyjából jó az állóképességem is, bár nyilván jó lenne többet mozogni. A vitaminokat szedem, próbálok figyelni az étkezésekre, minden nap lecsúszik valami gyümölcs, zöldség, tejtermék, teljes kiörlésű gabona, még ha nem is kívánom, akkor is. Bogyóka szépen mocorog, azt hiszem csuklott is már, bár ezt én rutintalan nem állíthatom 100 % bizonyossággal. A cipőm felhúzása, bekötése eléggé mulatságos, egy zokni felhúzása is okozott már bonyodalmat, de ez tényleg inkább vicces, mint probléma. Rám várunk mindig, ennyi. :)

Hosszú hétvége, céges költözés, alvásmegvonás, idegbaj, halottak napja... És az embernek legyen kedve ezek után szerdán dolgozni menni.

Egyre többször fordul elő, hogy az éjszaka közepén felébredek, kigurulok a mosdóba, meg vissza, utána viszont nem tudok elaludni. Most is több, mint fél órája fent vagyok, semmi álmosság, úgy döntöttem nem forgolódok tovább, akkor inkább hasznosan töltöm el az időt. Bogyóka is pörgött egy negyed órája, de úgy érzem neki sikerült visszaaludnia. Remélem, a jó alvókája megmarad a jövőben is!

Régebbiek | Végére »